Pages

VENDÉGVÁRÓ VAJKRÉMEK










Nagyon praktikus, ha szendvicsekhez különböző fűszeres vajkrémeket készitünk. Friss kenyeret vehetünk a péktől vagy süthetünk magunk is, a fűszervajat pedig előre összekeverhetjük.

Hozzávalók 12 személyre:
- 750 g puha vaj
- 2 teáskanál só
- 1/2 teáskanál bors
- 2 evőkanál citromlé
- 1 gerezd fokhagyma izlés szerint
Az izesitéshez:
- 2 evőkanál reszelt torma
- 1 evőkanál curry
- 2 evőkanál metélőhagyma-karika
- 75 g krémesre kevert márványsajt
- 2 evőkanál darált földimogyoró
- 1/2 teáskanál worcester szósz
- 50 g piros paprika
- 1 evőkanál édes-nemes paprika
- 50 g vegyes fűszernövény

Elkészitése:
- A szobahőmérsékletű vajat borssal, sóval, citromlével, esetleg fokhagymával krémesre keverjük. 7 adagra osztjuk.
- Összekeverjük és izesitjük a tormás vajat, a currys vajat, a metélőhagymás vajat, és a márványsajtos vajat.
- A mogyorós vajhoz worcester szószt keverünk, a paprikás vajhoz apróra vágjuk a paprikát, a fűszeres vajat pedig minél többféle fűszerrel izesitjük.
- A vajkeverékeket kis tálkákba tesszük, tálalásig lefedjük. Ne tegyük hűtőszekrénybe, hogy kenhető maradjon.

Ötlet:
A puha vajból nyomjunk rózsákat, ha formázni akarjuk (pl. golyót vagy mást), aztán tegyük hűtőszekrénybe.

Mi illik hozzá?
Mindenféle friss kenyér.

Fagyasztva eltartható: 6 hónapig

Elkészités: 50 perc
Várakozási idő: legalább 30 perc

OROSZ HÚSVÉTI CSEMEGE






E csemege sok változatban ismert, Oroszországban elválaszthatatlan velejárója a hagyományokban gazdag húsvéti ünnepeknek. Laktató, vendégváró reggeliként is ajánljuk. A krémet erdetileg cilinder alakú faformába préselték. Helyette egy hegyes vagy kerek szűrő is megfelel, amelyet konyharuhával ránc nélkül kibélelünk. A préselés és a hűtés következtében lefolyik a leve. Édes kelt tésztából készült zsömlét vagy kuglófszerű süteményt fogyasztanak hozzá.

Málnás csemege
Szűrőn áttörünk 500 g málnalekvárt, eltávolitjuk a magokat. Krémesre kevreünk 125 g puha vajat, apránként hozzáadunk 1 kg száraz túrót, 3 tojássárgáját, 3 dl sűrű tejfölt, és izlés szerinti mennyiségű cukrot. Formába töltjük a krémet, nehezéket teszünk rá, és 1 napig hűtjük, igy lefolyik a savó, és a krém valamivel keményebb lesz.

Klasszikus csemege
Konyharuhába morzsolunk 750 g sovány túrót, nehezékkel lenyomjuk, és 2-3 órán át hagyjuk, hogy lefolyjon a leve, és egészen száraz legyen. 110 g cukorral habosra verünk 4 tojássárgáját. Felforralunk 1,25 dl tejszint, lassan hozzáadjuk, mérsékelt hőfokon sűrű krémmé keverjük, majd jeges vizben kevergetve kihűtjük. A túrót felverjük a puha vajjal, hozzávegyitjük a krémet. Felkockázunk 100 g gyümölcsöt, durvára vágunk 50 g mandulát. Mindkettőt a krémhez adjuk. Az édességet formába töltjük, leszoritjuk, és legalább 8 órán át hűtjük.

Tálalás és diszités
Az édességet a formából tálra boritjuk. Ha szükséges, forró vizbe mártott lapáttal lesimitjuk a felületét. Sárgára piritjuk az egész mandulaszemeket, a cukrozott gyümölcsöt szép darabokra vágjuk, és diszitjük vele a csemegét. Kettős keresztet vagy a cirill X B betűket is rátehetjük, amelyeknek a jelentése: Krisztus feltámadt.

ÉDESMÜZLI - VÁLTOZATOK






Bármit is szoktunk fogyasztani reggelire, alakunk és egészségünk érdekében együnk néha müzlit.

Hozzávalók 1 adaghoz:
1. zabpehely müzli
- 4 evőkanál durva zabpehely
- 1 evőkanál felapritott napraforgómag
- 100 g tetszés szerinti gyümölcs
- 1/2 teáskanál citromlé
- Édesitőszer izlés szerint

2. Kukoricapelyhes müzli
- 10 evőkanál kuoricapehely
- 70 g friss, hámozott ananász
- 125 g sovány joghurt, fahéj
- 2 evőkanál piritott szezámmag

3. Kész müzli
- 4 evőkanál kész müzli (cukor nélkül)
- 60 g hámozott banán
- 1/2 teáskanál citromlé
- 1 dl fölözött, friss tej

Elkészitése:

1. müzli
A zabpelyhet összekeverjük a napraforgómaggal, hozzáadjuk a felapritott gyümölcsöket, citrommal és édesitőszerrel izesitjük.

2. müzli
A kukoricapelyhet összekeverjük az apróra kockázott ananásszal. A joghurtot egy csipet fahéjjal felverjük, a gyümölcsre öntjük. Piritott szezámmaggal megszórjuk.

3. müzli
A kész müzlit összevegyitjük az összetört banánnal. Végül jól lehűtött tejet öntünk rá.

Ötlet: Kávét vagy teát cukor nélkül tetszés szerinti mennyiségben ihatunk.

Minden müzli 200 kcal-t ill. 840 kjoule-t tartalmaz adagonként.

Elkészitése: müzliként 5 perc

MUSTÁROS BÁRÁNYSÜLT






Ünnepi alkalmakra való sült, amely nagyon finom mindenféle zöldséggel. Szerezzen be időben vékony zsirrétegű bárányhúst, mivel nem mindig és nem mindenhol kapható.

Hozzávalók 4 személyre:
- 800 g bárányborda
- 1 gerezd megtisztitott fokhagyma
- 1 teáskanál só
- 1 evőkanál csemege mustár
- 1/4 teáskanál fekete bor
- 2 evőkanál olvasztott vaj
- 1 evőkanál vaj
- 1 evőkanál liszt
- 2,5 dl tejszin
- 2 evőkanál paradicsompüré
- 1,25 dl vörösbor

Elkészitése:
-  A fokhagymát apróra vágjuk, megsózzuk és összenyomjuk. Mustárral, borssal és olvasztott vajjal összekeverjük, a húst bedörzsöljük vele, és a tepsibe tesszük.
- A sütőben magas hőfokon barnára piritjuk, majd csökkentjük a hőfokot, és készre sütjük.
- A vajat a liszttel kikeverük, és 10 percig főzzük a tejszinnel. Hozzáadjuk a paradicsompürét. 
- A sültet alufóliába göngyöljük, és félretesszük. A sütőlevet vörösborral összekeverjük, és a szószhoz adjuk. Az egészet addig főzzük, amig besűrűsödik. Szükség szerint fűszerezzük. 
- A húst a bordák irányában bevagdossuk, kicsontozzuk. Szeletekre vágjuk, és azokat újra összerakjuk. A mártást külön tálaljuk. 

Mi illik hozzá?
Kelbimbó- és gesztenyeköret, fehérboros-áfonyás befőtt körtével, burgonyakrokett vagy sült burgonya. Adhatunk hozzá Anna-burgonyát és csőben sült paradicsomot is.

Fagyasztva eltartható: 12 hónapig

Elkészités: 20 perc
Sütés: 40 perc
Villanysütő: 225/175 celsius
Gázsütő: 5/3. fokozat

MILÁNÓI APRÓSÜTEMÉNY


A finom, ropogós aprósütemény margarinnal is jó, és hosszabb ideig eltartható, mivel a margarin lassabban avasodik, mint a vaj. Sütőmargarint vásároljunk, amelyet kimondottan erre a célra ajánl a gyártó, és ezt a csomagoláson feltünteti.

Hozzávalók kb. 30 darabhoz:
- 250 g lágy vaj vagy margarin
- 150 g cukor
- 1 evőkanál reszelt citromhéj
- 2 tojás, 1 tojássárgája
- 1/2 kg liszt
- 30 szem mandula
- kevés só

Elkészitése:
- A vajat habosra keverjük, majd hozzáadjuk a cukrot, a reszelt citromhéjat és a két tojást valamint egy kevés lisztet.
- A többi lisztet robotgéppel keverjük bele, vagy ennek hiján a tésztát tegyük a lisztre, és kézzel gyúrjuk össze. Hűvös helyen hagyjuk állni.
- Belisztezett deszkán a tésztát 1/2 cm vastagra nyújtjuk, és kivánt alakúra szaggatjuk. A tetejére egy szem mandulát teszünk. 
- A tojássárgáját keverjük el 2 evőkanál vizzel és egy kevés sóval, és a sütemények tetejét kenjük be vele. Fektessük a süteményeket egy tepsire, és az előmelegitett sütő középső rácsára toljuk. Addig süssük, amig a tészta szélei világosbarnák lesznek. Még melegen szedjük le a tepsiről, és egy rácson hagyjuk kihűlni.

Ötlet:
Az aprósüteményt kekszesdobozban tároljuk. A vajas sütemény 4 hétig marad friss, a margarinnal készitett kétszer ennyi ideig.

Elkészités: 45 perc
Hűtés: 20 perc
Sütés: kb. 15 perc, 200 celsius-on

VÖRÖSBOROS TEA - PUNCS





A puncsot krampampulinak is nevezik. Gdanskból származik, neve a borókabogyóból (Krammet) ered, amely eredetileg e téli ital alapanyagául szolgált.

Hozzávalók 12 pohárhoz:
- 3 evőkanál finom fekete tea
- 7,5 dl minőségi vörösbor
- 1 db citromhéj
- 5 evőkanál citromlé
- 1 rúd fahéj
- 1 kis cukorsüveg (vagy 250 g kockacukor)
- 2,5 dl konyak

Elkészités:
- 1 1/2 l vizet felforralunk és a tealevelekre öntjük. 3 percig állni hagyjuk, majd kis lyukú szűrőn át a puncsosedénybe töltjük.
- Felhevitjük a vörösbort, a citromhéjat, a citromlevet és a fahéjat, de nem főzzük. 5 percig állni hagyjuk, majd a teába szűrjük.
- A cukorsüveget cukroscsipeszre vagy rácsra tesszük, és a puncs fölé fektetjük. (Cukorsüveg helyett kockacukrot is tehetünk a rácsra). Konyakkal átitatjuk, meggyújtjuk. A maradék alkoholt időnként a cukorra locsoljuk, elégetjük.
- A puncsot izesitjük, tűzálló poharakba tálaljuk.

Fontos:
Amikor a cukorsüveget átitatjuk konyakkal, ne az üveget, hanem egy merőkanalat vagy kanalat használjunk hozzá.

Ötlet:
Gyertyafénynél gyújtsuk meg, igy mindenki megcsodálhatja a lángok játékát. Asztali melegitőn tartsuk melegen.

Hosszú séta után fogyasztva nem hizlal!
Elkészités: 15 perc

CSŐBEN SÜLT SPAGETTI






Olaszországhoz és Franciaországhoz hasonlóan már nálunk is önálló fogásként tálalják a tésztaételeket. A grizes lisztből készült tészták a legjobbak, mivel ezek nem ragadnak össze.

Hozzávalók 4 személyre:
- 3 evőkanál só, 1 teáskanál olaj
- 400 g spagetti
- 500 g paradicsom
- 200 g sonka
- 1 gerezd fokhagyma
- 1/4 l tejszin
- fehér bors
- 1 csipet majoránna
- 60 g reszelt emmentali sajt

Elkészitése:
- 3 l vizet sóval és olajjal felforralunk, beletesszük a spagettit, és amint hajlitható lesz, belemeritjük. még egyszer felforraljuk, a tésztát meglazitjuk, és 10 percig lassú tűzön főzzük. Szűrőben hideg vizzel leöblitjük és lecsepegtetjük.
- A paradicsomot ék alakban bevágjuk, és eltávolitjuk a csumáját. Belemeritjük a tészta még forró vizébe, hideg vizzel leöblitjük, meghámozzuk, és négy részre vágjuk. 
- A sonkát csikokra vágjuk. A fokhagymát megtisztitjuk, 1/4 teáskanál sóval megszórjuk és összenyomjuk.
- A tejszint serpenyőbe öntjük, és hozzáadjuk a fokhagymát valamint a fűszereket. Felfőzzük, a tésztát megforgatjuk benne, és felforrósitjuk. A paradicsomot, a sonkát és a reszelt sajtot rászórjuk, és a sütőbe tesszük, amig a sajt ráolvad.

Mi illik hozzá?
Tükörtojás és finomra vágott póréhagymaszeletek, fejes saláta.

Ötlet:
Ha lefedett serpenyőbe készitjük, az étel gyorsan átveszi a sonka jellegzetes aromáját, és a sajt felséges izű mártássá olvad. Ezzel a módszerrel energiát is megtakaritunk.

Fagyasztva eltartható: 3 hónapig

Elkészitése: 30 perc
Sütés: 5 perc
A grillt melegitsük elő!
Sütő: 250 celsius


BOROS PUNCSOK






Amikor a nagy hidegben reszketve érünk haza, sürgősen szükségünk van egy italra, amely véget vet a fagyoskodásnak, és fel is élénkit. Segitségével bizonyos esetekben még a fenyegető megfázást is el tudjuk háritani. Hatékonysága az adagoláson múlik, éppen annyit fogyasszunk, hogy jól átmelegitsen. E meleg italokat orvosságként, lassan, élvezettel kortyolgassuk.

Rizlingpuncs
700 ml száraz rizlinget 100 g cukorral felhevitünk, de nem főzünk. Hozzáöntünk 225 ml rumot vagy arrakot (rizspálinkát), majd felforrósitjuk: 4-6 pohárnyi telik ki belőle.

Francia puncs
1,5 l vizet 100 g cukorral és 1 citrom héjával 5 percig főzünk. A héját kinyomkodjuk, eltávolitjuk. Hozzáöntjük egy citrom levét, 700 ml vörös bordóit és 300 ml arrakot, majd felforraljuk. Egy focicsapatnak elegendő, legalább 12 személynek jut belőle.

Boros puncs teával
4 evőkanál teát 3 dl vizzel leforrázunk, 3 percig közvetlenül forráspont alatt tartva főzünk. Ezután leszűrjük, és a tealeveleket jól kinyomkodjuk. Egy citromon 130 g kockacukrot addig dörzsölünk, amig a héj aromáját átveszi. Ezután 7 dl vörösborral és a citrom levével felforrósitjuk. Hozzáöntjük a teát és izesitjük. Izlés szerint 1,25 dl arrakkal gazdagithatjuk.

A pálinka és az ára:
Fontos az elővigyázatosság az igen olcsón kapható italoknál. A jó minőségű pálinkára - ezeket közepes illetve magas áron kinálják - érdemes költeni, hiszen előállitására is több gondot forditottak. Az egyszerű főzött pálinka ugyan olcsóbb, ám nehezebben emészthető, mint a kétszer vagy többszőr lepúrolt, amelyet lehetőség szerint évekig érleltek. Bővebb információt a cimkén olvashatunk.

EREDETI BURGONYA - GRATIN






A burgonya gratin eredetileg francia étel. Burgonyából, tejszinből, tejből készitjük, kevés fokhagymával. Abban, hogy tojást sajtot is kell-e bele tenni, még a mesterszakácsok sem értenek egyet.

Hozzávalók 4 személyre:
- 1 kg burgonya
- 1 gerezd fokhagyma
- 5 dl tej
- 1 teáskanál só
- 2 késhegynyi bors
- 5 dl tejszin
- 80 g vaj

Elkészitése:
- A burgonyát meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk, konyharuhába csavarjuk és leitatjuk róla a nedvességet.
- A felvágott fokhagymagerezddel bedörzsölünk egy közepesen mags gratin formát. Beletesszük a burgonyát, elegyengetjük, tejjel felengedjük, sózzuk, borsozzuk.
- A gratint a tűzhelyen vagy a sütőben felforraljuk. A tejszin felét hozzáadjuk, vajdarabkákkal megszórjuk, megsütjük. 
- A maradék tejszint sütés közben apránként hozzáadjuk, óvatosan elkeverjük. Akkor kész, ha a teteje megbarnult, de nem száradt ki, és nem keményedett meg.

Hasznos tudnivalók: 
A burgonya-gratin önálló étel, ha több személynek főzünk, köretként kináljuk. Mártás nélküli ételekhez, pl-ul borsos marhasülthöz és vajbabhoz adjuk.

Ötlet:
A legjobb nagy keményitő tartalmú burgonyából késziteni.

Frissen fogyasszuk.

Előkészités: 30 perc
Sütés: 1 1/2-2 óra 
Villanysütő: 200 celsius
Gázsütő: 2-3. fokozat

HÚSOS SALÁTÁKHOZ VALÓ ÖNTETEK






A kisgyerekek szivesen játszanak épitőkockákkal, mert játék közben szabadon alkothatnak. Ugyanazokból az épitőkockákból az épitőkockákból mindig más és más épitmény készül. Ugyanilyen sokoldalú az a néhány öntet, amely a saláták fontos épitőkövéül szolgál. A hozzávalókat a megadott sorrend szerint felapritjuk, keverőedénybe töltjük, és fokozatosan sűrű öntetté keverjük.

Pikáns tormás öntet:
- 1 tojássárgája
- 1 teáskanál citromlé
- 1 teáskanál szójaszósz
- 1,25 dl olaj
- 50 g apróra vágott kapor
- 3 evőkanál reszelt torma
- só, bors és cukor
- 2 dl tejföl
- 2 csomó zsázsa

Banán-curry öntet:
- 1 apróra vágott, nagy érett banán
- 2 evőkanál citromlé
- 1 evőkanál curry
- só, cukor és szerecsendió
- 1,25 dl fehérbor
- 125 g hideg, keményre vert tejszin

Uborka-paradicsom öntet
- 1 paradicsom
- 1/2 meghámozott kigyóuborka kockára vágva
- 25 g felapritott fekete olivabogyó
- 1 gerezd áttört fokhagyma
- 3 evőkanál szétmorzsolt kakukkfű
- só, bors és cukor
- 1 evőkanál paradicsompüré
- 1,25 dl vörösbor
- 6 evőkanál cherry-ecet
- 8 evőkanál olivaolaj

Elkészitése:
 A mártások 750 g sült- vagy főtt húsból készitett salátához elegendőek. Fontos, hogy az összes alapanyagot egyforma nagyságú darabokra vágjuk,hogy a saláta könnyen keverhető és fogyasztható legyen. A vékony csikokra vágott hozzávalók mutatóssá teszik a salátát, a kockákra vágott zöldségek viszont könnyebben összeérnek. Az öntetek mindegyike jól illik az itt leirt változatokhoz. Például 500 g pácolt, főtt hús, 1 zellerszál és két alma. Másképp: 375 g sertéssült, 150 g póréhagyma, 250 g csiperkegomba. Vagy: 375 g marhasült, 1/2 kigyóuborka, két csemegeuborka és két fej vöröshagyma. Esetleg: 375 g borjú- vagy szárnyashús, 2 alma vagy körte és 50 g felapritott dió.

INYENC SZÁRNYASKOKTÉL






A fehérjében gazdag és zsirban szegény csirke- és pulykamellből nagyszerű könnyű szárnyaskoktélt készithetünk, amelyet előételként fogyaszthatunk, de alkalmas egy késő esti utolsó fogásnak is.

Hozzávalók 4 személyre:
- 300 g szárnyasmell
- 1,25 dl száraz fehérbor
- 1/4 teáskanál só
- 4 szál petrezselyem
- 1/4 babérlevél
- 4 paradicsom
- 1/4 kigyóuborka
- 1 alma
- 1 evőkanál citromlé
- 1 teáskanál + 1 evőkanál cukor
- 1 evőkanál csipős mustár
- 2 evőkanál finomra vágott kapor
- 1/8 teáskanál fehérbors
- 4 evőkanál majonéz

Elkészitése:
- A húst megsózzuk, és a borban a petrezselyemmel és a babérlevéllel megpároljuk. Lehűtjük.
- A paradicsomokat a csumánál kivágjuk, egymás után forró, majd hideg vizbe mártjuk és meghámozzuk. Elnegyedeljük, majd szeletekre vágjuk.
- Az uborkát megmossuk, megtöröljük, hosszában négybe vágjuk és felszeleteljük. Az almát meghámozzuk, elnegyedeljük, kimagozzuk, kockára vágjuk, a citromlébe egy teáskanál cukrot teszünk, és abban megforgatjuk.
- A sütőlevet két evőkanálnyira elfőzzük és átszűrjük. Cukorral, mustárral, kaporral és borssal fűszerezzük. A majonézt hozzákeverjük, megizesitjük. 
- A húst felszeleteljük, hozzáadjuk a saláta hozzávalóit, és a mártással leöntve tálaljuk.

Mi illik hozzá?
Diszitésnek kaporlevél. Kétszersült, fehérbor vagy medium sherry.

Elkészitése: 40 perc
A hús párolása: 10 perc
Párolás: közepes hőfokon

SZERB BABLEVES






Azokból  a levesekből, amelyeket sokáig kell főzni, szivesebben készitünk egyszerre nagyobb adagot, hiszen szinte ugyanannyi munkát igényel, főzni is ugyanolyan hosszan kell. Tegyük tehát a legnagyobb lábasunkat a tűzhelyre.

Hozzávalók 8 személyre:
- 500 g fehér bab
- 400 g húsos szalonna
- 2 babérlevél
- 3 szem szegfűszeg
- 5 szem borókabogyó
- 1 teáskanál majoránna
- 2 fej vöröshagyma
- 2 piros paprika
- 2 zöld paprika
- 500 g póréhagyma
- 2 teáskanál húskivonat (vagy leveskocka)
- só és bors
- 2 evőkanál édes-nemes paprika
- 1 evőkanál fűszeres ecet
- 1,25 dl tejszin

Elkészitése:
- A babot 1,5 l vizbe áztatjuk. A szalonnával és a zacskóba kötött fűszerekkel felforraljuk. A hagymát megtisztitjuk, kockára vágjuk, hozzáadjuk. 100 percig lassú tűzön főzzük.
- A zöldséget megtisztitjuk, megmossuk, vékony csikokra vágjuk. A levesbe tesszük, tovább főzzük.
- A bablevest húskivonattal, sóval, borssal izesitjük. A fűszeres zacskót kivesszük.
- A paprikát és az ecetet elkeverjük a tejszinnel, a levesbe öntjük, felforraljuk. Enyhén csipősre fűszerezzük. A szalonnát a levesből kivesszük, kis darabokra vágjuk, majd visszatesszük.

Mi illik hozzá?
Parasztkenyér vajjal, tüzes vörösbor.

A levest izesités előtt fagyasszuk le.
Fagyasztva eltartható: 3 hónapig

Előkészités: 40 perc
Áztatás: 6-8 óra
Főzés: 2 óra, mérsékelt hőfokon
 

TÖLTÖTT CSIRKE STEIER MÓDRA






Ehhez a recepthez csirkemájra is szükség van, amit nem mindig lehet a csirkével együtt megvásárolni. Ha módunk van rá vegyünk inkább 1-2 májjal többet, hogy a töltelék finom legyen, de csirkemáj-krém konzervvel is kitünő.

Hozzávalók 4 személyre:
- 1 csirke (1,2 kg-os)
- 1 teáskanál só
- 1/2 teáskanál bors
- kb. 50 g csirkemáj
- 2 zsömle (szikkadt)
- 5 evőkanál tej
- 200 g vaj
- 1 tojás, 2 tojássárgája
- 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem
- 1 csipet őrölt szerecsendió
- 1 evőkanál zsemlemorzsa
- 1,25 dl húsleves

Elkészitése:
- A csirkét megmossuk, megszáritjuk, kivül-belül sózzuk, borsozzuk. A májat lehártyázzuk és apróra vágjuk.
- A zsömlét kockákra vágjuk és tejbe áztatjuk. 150 g vajat habosra keverünk, egymás után hozzáadjuk az egész tojást, a két tojássárgáját és a májat. Hozzákeverjük a petrezselymet, a szerecsendiót, a zsömléket és a zsemlemorzsát. Sóval, borssal izesitjük.
- A csirke belsejét megtöltjük, összevarrjuk, és 50 g olvasztott vajjal megkenjük. A sütőben mindkét oldalán, végül a hátán 20-20 percet sütjük. Pecsenyelével gyakran meglocsoljuk, ha elpárolgott, levest öntünk alá. 
- A csirkét késsel vagy szárnyasollóval hosszában félbevágjuk. A kocsonyás pecsenyelevet kiöntjük a tepsiből, átszűrjük, felverjük és fűszerezzük.

Mi illik hozzá?
Friss saláta - paradicsommal, olajos ecetes öntettel. Könnyű rosé vagy fehér bor

Ötlet:
Ha a csirke mélyhűtött, kiméletesen olvasszuk fel: előző éjszaka tegyük hűtőszekrénybe. Igy a hús porhanyós marad. 

Fagyasztva eltartható: 3 hónapig

Előkészités: 30 perc
Sütés: 60 perc
Villanysütő: 200 celsius
Gázsütő: 3-4. fokozat

RIZSTORTA TEJSZINNEL ÉS MEGGYEL


Ez a torta langyosan, frissen a legjobb. Könnyű burgonyás, zöldséges fogás után desszertként ajánljuk. Hozzá meggybefőtt és jéghideg tejszinhab való.

Elkészitése:
- 5 dl tejet 150 g cukorral és sóval felforraljuk. Beletesszük a rizst, lefedve dagadni hagyjuk. A lisztből, a puha vajból, az élesztőből, 10 g cukorból, 1 tojásból 1 csipet sóból és 0,5 dl tejből kelt tésztát gyúrunk. Kétszer megkelesztjük. 
- A vaniliarudat felvágjuk, belsejét kikaparjuk, a két tojással és az 1 tojássárgájával összekeverjük. Kanalanként hozzáadjuk a forró rizst, összekeverjük és lefedve hűlni hagyjuk.
- Kivajazunk egy 24 cm átmérőjű, 2 cm magas levehető aljú formát. A tésztával megtöltjük, a szélét simára vágjuk. Beletesszük a rizst és könnyedén halommá formázzuk.
- A tortát alulról a második rácsra tolva megsütjük, amig a széle világosbarna lesz.

Meggymártás:
370 g meggybefőttet szűrőbe öntünk, a levét felfogjuk és 25 g kikevert étkezési keményitővel átlátszóvá főzzük. Hozzáadjuk a meggyet, még egyszer felfőzzük, a tűzről félrehúzva hűlni hagyjuk, izlés szerint izesitjük.

A maradékot fagyasszuk le, engedjük fel és letakarva melegitsük fel.
Fagyasztva eltartható: 6 hónapig

Előkészités: 40 perc
Főzés: 30 perc
Sütés: 25-30 perc 250 celsius-on

SZEZÁMMAG - TÁPLÁLÓ, MINT AZ OLAJOS MAGVAK


A szezám olajos növényi mag, héja csak kevés ballasztanyagot, ásványt tartalmaz. A benne levő oxálsav kesernyés izű, és ettől a szezámmag vesebetegek számára nehezen emészthető. Egészségesebb, ha a magot hámozva fogyasztjuk, ennek zsirtartalma több, mint 50%. Diószerű ize van, 100 g szezámmag 700 Kcal-t tartalmaz. Fontos, hogy igen magas az idegrendszer tápanyagaként számon tartott lecitin, vas (10 mg), Kalcium (1,5 mg), A, B1 és B2 vitamin tartalma. Ezenkivül  5%  fehérjét is tartalmaz.

Szezámmag egészben és őrölve
A héj nélküli magokat kenyér, sütemény, gófri és palacsinta készitésénél használjuk. Felfújtaknál és bundázásnál ropogós bevonatot ad, piritáskor teljesen kibontakozik diószerű aromája. Nagyon izletes rizzsel, tésztával, sült burgonyával, müzliben, édes és pikáns salátákban vagy párolt zöldségre szórva. Jól lezárva, hűvös helyen legalább 1 évig eltartható. Ha megdaráljuk, hamar használjuk fel, különben veszit vitamintartalmából. Legjobb mákdarálón ledarálni.

Szezámolaj
A szezámmagból nyert olaj 35-48% értékes linolsavat tartalmaz. Kiméletesen, hidegen sajtolják, igen drága. Sütéshez kár használni, inkább izesitünk vele, ehhez egészen kevés is elegendő. Kapható kevésbé intenziv izű változatban is, de nem éri meg az árát.

Szezámmagból készült izesitők
Tahin: piritott szezámmagból készült krém, mellyel fűszertárunkat gazdagithatjuk. Édes és pikáns salátaönteteket, tésztához és zöldségekhez adott mártásokat izesithetünk és sűrithetünk vele.
Szezámsó: Bioboltokban készen is kapható, de magunk is elkészithetjük. 10 rész szezámmaghoz 1 rész tengeri sót veszünk, mindkettőt külön-külön megpiritjuk, összekeverjük és mozsárban pépessé törjük vagy mákdarálón ledaráljuk. Gabonából készült fogásokhoz adjuk, salátákra és nyers zöldségre szórjuk.

HALFILÉ SZEZÁMMAGOS BUNDÁBAN






A körethez meghámozunk 800 g kis burgonyát, és 2,5 dl fűszeres levesben kb. 30 perc alatt megpároljuk. Levesszük a tűzről, összekeverjük 2 evőkanál borecettel, 4 evőkanál olajjal, egy nyers, reszelt hagymával, egy kevés cukorral és sóval izesitjük.

Hozzávalók 4 személyre:
- 800 g halfilé
- 1 evőkanál citromlé
- 1 száraz zsömle
- 6 evőkanál szezámmag
- 1 teáskanál szójaszósz
- 2 tojás
- 1/2 teáskanál só
- 2 késhegynyi bors
- 4 evőkanál liszt
- 40 g vaj vagy margarin

Elkészitése:
- A középvonalon kettéosztjuk a filét, eltávolitjuk a szálkákat. 8-10 darabra osztjuk, és a citromlével pácoljuk.
- A zsömlét felvágjuk, fólia alatt vagy turmixgépben megdaráljuk. Közepes hőfokon kevergetve aranysárgára piritjuk a szezámmagot, hozzáadjuk a szójaszószt, és addig sütjük, amig elpárolog a leve. Levesszük a tűzről, összekeverjük a zsemlemorzsával.
- A tojásokat felverjük a sóval és a borssal. Mélytányérba töltjük a lisztet. A letörölgetett halat lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk. Rányomkodjuk a bundát, és egymás mellé tesszük a haldarabokat.
- 2 mm magasan olajat hevitünk, és a hal mindkét oldalát világosbarnára sütjük. Sütőben 100 celsius-on egymás mellé téve melegen tartjuk.

Mi illik hozzá?
- 2 dl tejszin, amit összekeverünk 2 evőkanál vörösborecettel, 1 teáskanál sóval, 2 teáskanál cukorral, 2 késhegynyi fekete borssal. Szobahőmérsékleten állni hagyjuk. Finomra vágunk 1 csomó kaprot, és hozzávegyitjük.

Fagyasztva eltartható: 5 hónapig

Előkészités: 40 perc
pácolás: 10 perc
Sütés: néhány perc, közepes hőfokon

TOJÁSOS BURGONYASALÁTA TEJSZINES ÖNTETTEL






Előkészités: 25 perc 
Hűtés: 30 perc
Főzés: 20 perc, közepes lángon

Hozzávalók 4 személyre:
- 1 kg kis szemű burgonya
- 2 teáskanál só
- 6 tojás, 150 g vöröshagyma
- 3 evőkanál fehér borecet
- 3 teáskanál közepesen csipős mustár
- 8 evőkanál olaj, 8 evőkanál erőleves kockából
- 1 teáskanál só
- 1/2 teáskanál bors
- 6 evőkanál petrezselyem
- 2 dl tejszin
- kevés Worchester-szósz
- 1/2 teáskanál cukor

Elkészitése:
- A burgonyát bő, sós vizben feltesszük főni, belerakjuk a tojásokat is, és 10 percig főzzük.
- Meghámozzuk a hagymát, karikákra vágjuk, és rozsdamentes szitában egy tál szélére akasztjuk. Ráöntjük a burgonya főzővizét, majd a hagymát kivesszük és lecsepegtetjük. A burgonyát és a tojásokat hideg vizzel leöblitjük, meghámozzuk és lehűtjük. 
- Az ecetet a többi hozzávalóval és a petrezselyemmel elkeverjük. A burgonyát rászeleteljük, óvatosan beleforgatjuk az ecetes lébe, majd 20 percig állni hagyjuk.
- A tojást felszeleteljük, a Hagymával és a burgonyával a salátás tálba rétegezzük. A tejszint lágy habbá verjük, és a maradék hozzávalókkal megizesitjük. A salátára öntjük.

Mi illik hozzá?
A hideg tej vagy a frissitő ásványviz érvényesiti leginkább a saláta izeit.

Frissen fogyasztjuk.

PIRITÓS FŰSZERES TÚRÓKRÉMMEL







A friss fűszerekkel ne takarékoskodjunk, mivel nem csipősek, és vitaminban és ásványi sókban gazdagok. A kinálat azonban szerény, és ha kaphatók, akkor sem mindig olcsón. Megéri a balkonon nevelni.

Hozzávalók 4 személyre: 
- 4 szelet tartós kenyér
- 50 g apritott zöldfűszer
- 4 evőkanál olaj
- 250 g sovány tehéntúró
- 1 teáskanál zelleres só
- 2 evőkanál vaj
- 2 evőkanál zsemlemorzsa
- 4 evőkanál reszelt parmezán

A zöldfűszerkeverék:
- 1 evőkanál bazsalikom
- 1 evőkanál kapor
- 1 evőkanál édes kömény
- 1 evőkanál turbolya
- 1 evőkanál zsázsa és sóska- egy asok lehetőség közül

Elkészitése:
- A kenyeret megpiritjuk, és hagyjuk kihűlni.
- Megmossuk és egy kendőn megszáritjuk a zöldfűszereket, és leszedjük róluk a vastag szárrészeket. Az olajjal összeturmixoljuk, vagy késsel felapritjuk, , és elkeverjük az olajjal.
- A zöldfűszereket, a túrót és a zelleres sót összekeverjük és megizesitjük. A kenyérszeleteket megkenjük vajjal és a túróval, megszórjuk zsemlemorzsával, sajttal és vajdarabkákkal.
- A piritóst a grillbe közvetlen a fűtőszál alá helyezzük, s addig piritjuk, amig világosbarna ropogós réteg nem keletkezik a tetején.

Ötlet:
A zöldfűszerek igen kedvezően hatnak az anyagcserére.
Mi illik hozzá:
Salátalevél és fűszeres paradicsomszeletek a diszitéshez. Fekete tea.

Előkészités: 25 perc
Sütés: 5 perc
A grillt melegitsük elő

Fagyasztva eltartható: 5 hónapig

DARÁLTHÚSOS RAKOTTÉSZTA






A zöld tésztát spenóttal gazdagitják és szinezik, a vöröshöz pedig paradicsompürét kevernek. A teljes örlésű lisztből készült tésztának magasabb a tápértéke és laktatóbb. Már kisebb üzletekben is be lehet szerezni.

Hozzávalók 4 személyre:
- 250 g hosszúmetélt, olaj
- 1 fej megtiszitott vöröshagyma
- 50 g húsos szalonna
- 250 g darált marhahús
- 4 evőkanál apróra vágott petrezselyem
- 1/2 teáskanál rozmaring
- 4 evőkanál vaj
- 5 paradicsom (350 g)
- 2,5 dl tej
- 2 tojás, 2 teáskanál só
- 1/2 teáskanál őrölt bors
- 100 g reszelt sajt

Elkészitése:
- A tésztát bő 2-3 l olajos vizben 10 percig főzzük, szűrőben hideg vizzel leöblitjük, lecsöpögtetjük.
- A hagymát és a szalonnát apróra vágjuk, mindkettőt világosbarnára piritjuk. Belemorszoljuk a darált húst, és tovább piritjuk. Hozzáadjuk a petrezselymet és a rozmaringot.
- Kivajazunk egy tűzálló tálat, a tészta felét beletesszük, ráteritjük a darált húsos keveréket. A paradicsomot felszeleteljük, rátesszük. A maradék tésztával befedjük. 
- A tejet, a tojásokat, a sót és a borsot összekeverjük, a formába öntjük. Megszórjuk sajttal, vajdarabkákkal és megsütjük.

Mi illik hozzá?
Paradicsommártás, paradicsomos zöldség tejföllel vagy anélkül, fejes saláta fűszeres öntettel.

A maradékot lefagyaszthatjuk, felengedés nélkül lefedve megsütjük.
Fagyasztva eltartható: 3 hónapig

Elkészités: 30 perc
Sütés: 45 perc
Villanysütő: 175 perc
Gázsütő: 2-3. foozat

SAJTOS HÚSPOGÁCSA






A vagdalt húsok egyik legnagyobb előnye az, hogy számtalan variációban és viszonylag gyorsan elkészithetők. A tálalt mennyiségtől és a hozzá kinált körettől függően mind fő fogásnak, mind sörkorcsolyának tálalhatók.

Hozzávalók 8 húspogácsához:
- 2 zsemle
- 2 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 100 g közepesen érett gouda-sajt
- 400 g darált hús
- 2 tojás
- 1 teáskanál só
- 1/4 teáskanál bors
- 1 teáskanál majoránna
- 3 evőkanál zsemlemorzsa
- 3 evőkanál olaj
- 1,25 dl fehérbor
- 1 kocka sülthússzaft

Elkészitése:
- A zsemléket hideg vizbe áztatjuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk. A sajtot kis darabokra vágjuk.
- A darált húst tálba tesszük, hozzáadjuk a kinyomkodott zsemlét, a hagymát, a fokhagymát, a sajtot, a tojást és a fűszereket. Összekeverjük és izesitjük. 
- 8 vagdalt pogácsát formálunk, megforgatjuk a zsemlemorzsában, és enyhén megnyomkodjuk. Az olajat felforrósitjuk, a húspogácsákat megsütjük benne, sütés közben néha megforgatjuk.
- A húspogácsákat előmelegitett tálra tesszük. A kisült húsléről leszedjük a zsirt, és kevés vizzel felhigitjuk. A bort és a sültlékivonatot hozzáadjuk, rövid ideig főzzük, izesitjük és a vagdaltra öntjük.

Mi illik hozzá?
Héjában főtt burgonya, vegyes saláta tejszines öntettel.

A vagdaltat megsütve lefagyaszhatjuk.
Fagyasztva eltartható: 3 hónapig

Előkészités: 30 perc
Sütés: 15 perc
Sütési hőfok: közepes


CSŐBEN SÜLT SAJTOS BURGONYA






A hagyma- fogyasztás ugrásszerűen megnőtt az elmúlt időben, fejenként 6 kg-ot fogyasztunk el évente a különféle hagymafajtákból.

Hozzávalók 4 személyre:
- 1 kg héjában főtt burgonya
- 2 gerezd fokhagyma
- 250 g túró
- 2,5 dl tejföl
- 1 teáskanál só
- 3 szál újhagyma
- 2 evőkanál vaj
- 50 g trappista sajt
- 1 csomó metélőhagyma
- édes-nemes paprika

Elkészitése:
- A burgonyát forrón meghámozzuk, hűlni hagyjuk - legjobb előző nap. Hidegen 1 centis kockákra vágjuk. 
- A megtisztitott fokhagymát apróra kockázzuk, összekeverjük a túróval, a tejföllel és a sóval. Hozzáadjuk és rázogatva belevegyitjük a burgonyát. 
- Vékonyra szeleteljük a megtisztitott újhagymát. Kivajazunk egy felfújtakhoz való formát, beleteszünk egy réteg burgonyát, megszórjuk hagymával, és ráteritjük a maradék krumplit. 
- A reszelt sajtot a tetejére szórjuk. Megsütjük, karikákra vágott metélőhagymával és pirospaprikával megszórva , forrón fogyasztjuk.

Mi illik hozzá? Tojás, sonka vagy húspogácsa, szezonnak megfelelő salátaféle, ecetes öntettel.

Hasznos tudnivaló: A hagyma fokozza az ellenállóképességet és megakadályozza a vér alvadását, tehát megakadályozza a trombózis kialakulását.

Előkészités: 30 perc
Sütés: 30 perc
Villanysütő: 175 celsius
Gázsütő: 2-3. fokozat

ÜNNEPI ZÖLDSÉGTÁL







Egy remek zöldségtálat bármikor elkészithetünk, amikor friss paradicsom és karfiol kapható. Az összes többi hozzávalót ugyanis megvásárolhatjuk mélyhűtve vagy konzerv formájában.

Hozzávalók 6 személyre:
- 1 fej karfiol, só
- 100 g vaj, 4 paradicsom
- 1 teáskanál fűszerezett olaj
- 2 evőkanál zsemlemorzsa
- 250 g zöldborsó (konzerv)
- 250 g gomba (konzerv)
- 250 g bébirépa (konzerv)
- 150 g spárgacsúcs (konzerv)
- 250 g zöldbab ( konzerv)
- 2 evőkanál apróra vágott petrezselyem

Elkészitése:
- 2 l vizet 2 evőkanál sóval felforralunk. A karfiolt 15 percig főzzük gyöngyöző vizben. Hideg vizben leöblitjük, megszáritjuk, és alufóliára fektetjük. 
- A paradicsomok tetejét keresztbe bevágjuk, és a nyilásba beleöntjük az olajat. A zsemlemorzsát 1 evőkanál vajon megpiritjuk.
- A zöldségeket lecsöpögtetjük, és egy-egy darab alufóliára tesszük. A vajat felolvasztjuk, és feloldunk benne 2 evőkanál sót. Ezt a zöldségekre csöpögtetjük, és egyenletesen bekenjük vele. A fóliákból kis csomagokat készitünk, alaposan lezárjuk.
- Kb. 1 l vizet felforralunk egy nagy fazékban, belehelyezzük a csomagokat és 10 percig forrósitjuk.
- A paradicsomot 10 percig grillezzük, majd a többi zöldséggel együtt tálra tesszük. A karfiolt megszórjuk zsemlemorzsával, a többi zöldséget pedig petrezselyemmel.

Mi illik hozzá?
Tükörtojás, marha-, borjú- vagy sertéssült mártással és sós burgonyával. Csőben sült burgonya.

Ötlet:
A zöldséget szűrőben, forró vizgőz felett is felforrósithatjuk. Utána sós vajban megforgatjük.

Fagyasztva eltartható: 8 hónapig

Előkészités: 30 perc
elkészités: 20 perc

BORJÚHÁTSZIN ORLOFF MÓDRA






A borjúhátszin elegáns ünnepi sült. Sütés közben a sűrű sajtmártás összetartja a szeleteket, ropogós sajtbevonat képződik, ami tálaláskor csodálatosan illatozik.

Hozzávalók 4 személyre:
- 1 kg borjúhátszin csonttal együtt
- 1 teáskanál só
- 1/2 teáskanál bors
- 2 evőkanál olaj
- 2,5 dl húsleves
- 350 g vöröshagyma
- 60 g vaj
- kevés szerecsendió-virág
- 2 evőkanál liszt
- 2,5 dl tej
- 2,5 dl tejszin
- 2 tojássárgája
- 25 g reszelt ementáli sajt
- 25 g reszelt parmezán sajt

Elkészitése:
- A húst sózzuk, borsozzuk, olajon világosra sütjük, majd a levest ráöntjük, lefedve pároljuk.
- A hagymát megtisztitjuk, sós vizben 20 percig főzzük, kiszedjük és hűlni hagyjuk. Ezután apróra vágjuk, 30 g vajon megforgatjuk. Gyakran megkeverjük, hogy világos maradjon, sóval, szerecsendió-virággal izesitjük.
- 30 g vajat  a liszttel felmelegitünk, hozzáadjuk a tejet és a tejszint, majd sűrűre főzzük. A tűzről levesszük, 2 evőkanál hagymapépepel, a tojások sárgájával és a sajttal elkeverjük, lehűtjük.
- A húst a csontig szeletekre vágjuk, hogy még legyen tartása. Közé kenjük a sajtmártást, és a szeleteket összenyomjuk. A mártással bevonjuk és megsütjük.

Mi illik hozzá?
Ropogósra párolt, vajba forgatott karfiol, karalábé, brokkoli. Sós burgonya és - ha szeretjük - több mártás.

Fagyasztva eltartható: 12 hónapig

Előkészités: 60 perc
Párolás: 45 perc
Piritás: közepes hőfokon
Átsütés: 250 celsius-on

LEPÉNYHALFILÉ TOJÁSSAL ÉS SAJTTAL







Lepényhal frissen és mélyhűtve is kapható. Ez a hal a legjobb választás, ha nem akarunk a szálkákkal bajlódni, és olyan finom, hogy a család lelkesdni fog érte.

Hozzávalók 4 személyre:
- 500 g lepényhalfilé
- 2 evőkanál citromlé
- 1/2 teáskanál só
- 2 fej vöröshagyma
- 3 evőknál vaj
- 4 evőkanál finomra vágott petrezselyem
- 2 tojás
- 4 evőkanál zsemlemorzsa
- 50 g reszelt ementáli sajt

Elkészitése:
- A halat megmossuk, letörölgetjük, citromlevet csöpögtetünk rá és megsózzuk. A hagymát megtisztitjuk, felkockázzuk, és 2 evőkanál vajon üvegesre pároljuk.
- Kivajazunk egy lapos formát. A halról leitatjuk a nedvességet, zsemlemorzsába forgatjuk, és szorosan egymás mellé a formába fektetjük.
- A hagymához adjuk a petrezselymet és a tojásokat, felverjük, a halra öntjük, megszórjuk sajttal. A tetejére vajdarabkákat teszünk.
- A halat forró sütő közepére tolva megsütjük. Frissen, forrón fogyasztjuk.

Mi illik hozzá?
Burgonyapüré, kapros uborkasaláta mustáros öntettel. Könnyű száraz fehérbor, a diszitéshez citromkarikák és fűszernövények.

A mélyhűtött lepényhalat idejében engedjük fel. 
Fagyasztva eltartható: 5 hónapig

Előkészités: 35 perc
Sütés: 20 perc
Villanysütő: 200 celsius
Gázsütő: 3-4. fokozat

SERTÉSSÜLT SAVANYÚKÁPOSZTÁVAL






Ez a sült sertéslapockából a legfinomabb, kicsontozva vagy csonttal is kapható. Csont nélkül könnyebb felszeletelni, csonttal valamivel szaftosabb lesz.

Hozzávalók 4 személyre:
- 1 kg sertéslapocka
- 1 teáskanál só
- 1/2 teáskanál bors
- 1 csomó leveszöldség
- 2 fej vöröshagyma
- 1 teáskanál kömény
- 2 evőkanál zsir
- 600 g savanyúkáposzta
- 1,25 dl fehér bor
- 2 borókabogyó
- 1 babérlevél

Elkészitése:
- A húst sózzuk, borsozzuk, a bőrével lefelé tepsibe tesszük, 2 cm magasan vizet öntünk rá. Forró sütőbe rakjuk. A zöldséget megtisztitjuk, megmossuk, felvágjuk. A hagymát meghámozva kockára vágjuk.
- 1 óra múlva megforditjuk a húst, és a bőrt rombusz alakban bevagdossuk. A zöldséget és a hagyma felét hozzáadjuk, köménnyel izesitjük. Készre sütjük, közben gyakran meglocsoljuk a levével, ha szükséges pótoljuk a folyadékot.
- A maradék hagymakockát zsirban aranybarnára piritjuk. Hozzáadjuk a káposztát a bort, a borókabogyókat és a babérlevelet. 20 percig pároljuk, sózzuk és borsozzuk.
- A húslevet és a zöldséget szűrőbe tesszük és jól áttörjük. Felfőzzük a mártást és izesitjük.

Mi illik hozzá?
Finom, porból készitett burgonyagombóc. Vajban piritott zsemlemorzsával szórjuk meg.

A húst levével együtt fagyasszuk le.
Fagyasztva eltartható: 3 hónapig

Előkészités: 30 perc
Sütés: szűk 2 óra
Villanysütő: 200 celsius
Gázsütő: 3-4. fokozat

FRISS PARADICSOMLEVES TÚRÓGOMBÓCCAL






Don Pomodore - egy olasz szerzetes gúnyneve volt. Nevét a paradicsomról kapta, talán azért, mert sok falusi család éppúgy ismerte és kedvelte őt, mint e zöldségféléket.

Hozzávalók 4 személyre:
- 25 g húsos szalonna
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 30 g sárgarépa
- 30 g zeller
- 100 g paradicsompüré
- 1 kg paradicsom
- 1 l szárnyas húsleves
- 1 ágacska kakukkfű
- 2 szál rozmaring
- 1 zsályalevél
- 2 evőkanál cukor
- só és bors
- 45 g kenyérbél
- 135 g sovány túró
- 3 tojássárgája
- 35 g puha vaj
- 1 teáskanál petrezselyem
- szerecsendió

Elkészitése:
- A szalonnát és a megtisztitott zöldséget felapritjuk. A szalonnát kiolvasztjuk, zsirján a zöldséget megpároljuk, a paradicsompürével 10 percig főzzük. 
- A paradicsomot lobogva forró vizbe mártjuk, a héját lehúzzuk, a húsát negyedeljük, a levessel és a fűszerekkel együtt a zöldséghez adjuk. A levest fedő nélkül gyengén főzzük.
- A szétmorzsolt kenyeret a túróval, a tojássárgájával, a vajjal, az apróra vágott petrezselyemmel, a sóval, a borssal és a szerecsendióval összekeverjük, izesitjük.
- Sós vizet forralunk, a masszából nedves kézzel 8 gombócot formálunk, 10 percig főzzük. A levest pépesitjük, izesitjük, a lecsöpögtetett gombócokkal tálaljuk.

A gombócokat nyersen vagy megfózve fagyasszuk le.
Fagyasztva eltartható: 3 hónapig

Előkészités: 45 perc
Főzés: 35 perc
Párolás: közepes hőfokon
Főzés: alacsony hőfokon
 

KÉTSZER SÜLT TÚRÓS PALACSINTA






Sokan azt hiszik, hogy a palacsinta csak Magyarországon ismert és népszerű étel. Pedig kis eltérésekkel számos országban készitik és kedvelik. Ebben a receptben egy kevésbé kiadós, ám de annál finomabb változatát mutatjuk be, amely Ausztriából származik.

Hozzávalók 4 személyre:
- 5 tojás, 1/4 teáskanál só
- 250 g liszt
- 5 dl tej
- 50 + 20 g vaj
- 250 g túró
- 1,25 dl tejföl
- 50 + 10 g cukor
- 100 g mazsola
- 1 evőkanál zsemlemorzsa
- 1,25 dl tejszin

Elkészitése:
- 2 tojásból, a sóból, a lisztből és a tejből tésztát keverünk, és 50 g vajon palacsintákat sütünk belőle.
- A töltelékhez a túrót elkeverjük a tejföllel, 50 g cukorral, 2 tojássárgájával és a mazsolával. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, és a töltelékhez keverjük.
- A palacsintákat megkenjük a töltelékkel, feltekerjük és félbevágjuk. Egy megfelelő méretű sütőformát 20 g vajjal kikenünk, és zsemlemorzsával megszórunk, majd a megtöltött palacsintákat a formába  rétegezzük.
- A tejszint elkeverjük 1 tojással és 10 g cukorral, majd a palacsintákra öntjük. A forró sütőbe toljuk, és addig sütjük, amig a tojásos tejszin besűrűsödik és összeáll.

A palacsintát későbbi felhasználásra lefagyaszthatjuk.
Fagyasztva eltartható: 3 hónapig

Mi illik hozzá:
Egy jó leves előtte vagy akár utána, például paradicsomleves.

Ötlet:
 A tojáshabot csak az utolsó pilllanatban adjuk a töltelékhez, és ne hagyjuk sokáig állni.

Elkészités: 30 perc
Sütés: 45 perc
Villanysütő: 175 celsius
Gázsütő 2-3. fokozat

FŰSZERES, TOJÁSOS ÖNTET






Legjobb ize a 10 napos tojásnak van. Ha ezt hideg vizbe tesszük, a tojás csúcsa az edény alját éri, és ferdén felfelé áll. Ha a tojás a viz felszinén úszik, akkor már nem friss.

Hozzávalók 4 személyre:
- 5 tojás
- 150 g fűszernövény
(bőségesen petrezselyem, metélőhagyma, paraj, borágó, őszi vérfű,
1-1 marék kapor, citromfű és turbolya, kevés lestyán és tárkony)
- 1,25 dl olaj
- 1 teáskanál citromlé
- 5 dl joghurt
- só, bors, cukor

Elkészitése:
- kb. 1 liter vizet forralunk, beletesszük a kiszúrt tojásokat, majd gyengén gyöngyözve megfőzzük. A fűszernövényeket megmossuk, megszáritjuk, kemény szárukról lecsipegetjük, konyharuhába csavarjuk.
- A tojásokat hideg vizzel leöblitjük, feltörjük, megtisztitjuk. Végül félbe vágjuk, a sárgájukat villával összetörjük.
- A tojások sárgáját az olajjal krémesre verjük, a citromlevet és a joghurtot fokozatosan belekeverjük. Az öntetet sóval, borssal, cukorral izesitjük.
- A fűszernövényeket finomra vágjuk. A tojásfehérjéket apróra kockázzuk, mindkettőt az öntethez keverjük.

Mi illik hozzá?
Friss héjában főtt burgonya, vajas kenyér.
Ötlet:
Legalább hétféle fűszerrel készitsük. A hiányzók helyett használjunk mást.

Fagasszunk le fűszernövényeket, amikor olcsón beszerezhetők.

Fagyasztva eltartható: 8 hónapig

Előkészités: 40 perc
Főzés: 10 perc
Forralás: közepes hőfokon
Főzés: mérsékelt hőfokon

FLIPEK - ÉDES, TOJÁSOS KOKTÉLOK


A tojássárgája az az alapanyag, amely a flipeket kiemeli a koktélok csoportjából. Ebben rejlik ereje, de egyben alattomossága is. Élénkitő hatását tekintve csodaszer, de nehéz a kezelése, mivel a tojássárgája könnyen összeugrik. Nehéz úgy bánni vele, hogy a pohárban lévő többi anyaggal tökéletesen elvegyüljön. A flipekhez a koktélos pohár kicsi, ezért pezsgőspohárban vagy kis kehelyben kináljuk. Csak frissen mixelve töltsük pohárba és fogyasszuk, mert a hosszabb tárolástól állott és csúnya lesz.

Brandy-koktél
2 tojássárgáját 2 teáskanál cukorral keverőpohárba teszünk, és világos habbá verjük. Hozzáöntünk 80-80 ml brandyt és tejszint vagy tejet, és néhány jégkockával erősen felrázzuk. 2 pezsgőspohárba öntjük, és meghintjük kevés reszelt szerecsendióval.

Pezsgős flip
2 tojássárgáját 2 teáskanál porcukorral elkeverünk, hozzáöntünk 8 evőkanál narancslikőrt, és krémesre keverjük. Elosztjuk 4 pezsgőspohárba, és felöntjük hideg pezsgővel.

Tojásos kávé-flip
80 ml nagyon erős kávét készitünk. Kikeverünk 2 tojássárgáját 2 teáskanál porcukorral és 40 ml kávélikőrrel úgy, hogy ne legyen habja. Néhány jégkockával és kávéval rövid ideig rázzuk, majd szűrőn keresztűl 4 kehelybe öntjük.

Élénkitő
1,25 dl nagyon erős kávét készitünk és lehűtjük. 2 tojássárgáját elkeverünk a rázópohárban 20 ml édes vörösborral, hozzáadunk 40 ml konyakot, néhány jégkockát és a kávét. Rövid ideig rázzuk, és szűrőn keresztűl 2 pohárba öntjük.

Arany flip
2 tojássárgáját 2 teáskanál gyümölcssziruppal összerázunk a keverőpohárban. Hozzáadunk 100 ml száraz sherryt és 5 jégkockát, néhány másodpercig rázzuk. 2 pezsgőspohárba szűrjük, és meghintjük szerecsendióval.


SAJTOS BURGONYAFELFÚJT


A burgonya finom ize akkor érvényesül a legjobban, ha tisztára dörzsölve, héjában főzzük meg. Ez azért is előnyös, mert a héj alatt és a héjban vannak a legértékesebb tápanyagok.

Hozzávalók 4 személyre:
- 1 kg burgonya
- 100 g főtt sonka
- 1,25 dl tej
- 100 g reszelt parmezán
- só, bors, szerecsendió
- 1 evőkanál vaj
- 2,5 dl tejföl
- 2 tojás
- 4 evőkanál apróra vágott petrezselyem
- 2 evőkanál zsemlemorzsa

Elkészitése:
- A burgonyát 3 cm-es darabokra vágjuk, és gőz fölött kb. 20 percig pároljuk. Kuktában csak 7 percig főzzük.
- A sonkát apró kockákra vágjuk. A burgonyát átnyomjuk a burgonyanyomón. A maradékokat deszkán apróra vágjuk, és hozzáadjuk.
- A burgonyát elkeverjük a sonkával, a tejjel, a sajttal és a fűszerekkel. Izesitjük, egy lapos, bezsirozott formába tesszük és elsimitjuk.
- A tejfölt összekeverjük a tojással és a petrezselyemmel, kissé megsózzuk, a burgonyára öntjük, és megszórjuk a zsemlemorzsával és vajdarabkákkal. A sütő közepén megsütjük.

Mi illik hozzá?
Diszitésnek paradicsomszeletek és petrezselyem. Fejes saláta retekkel vagy endiviasaláta, galambbegysalátával keverve, ecetes öntettel, fűszeres mogyoró- vagy szezámolajjal és snidlinggel.

A maradékokat lehűtjük, és 3 napon belül átsütjük.

Előkészités: 35 perc
Sütés: 25 perc
Villanysütő: 220 celsius
Gázsütő: 4-5. fokozat

SZINES ZÖLDSÉGTÁL FEJTETT BABBAL






Ha azt szeretnénk, hogy gyorsabban elkészüljön az ebéd, konzerv- vagy mélyhűtött babból készitsük, mivel azokat előre megpárolták, s igy csak egészen rövid ideig kell főzni.

Hozzávalók 4 személyre:
- 100 g hagyma
- 500 g paradicsom
- 2 evőkanál olivaolaj
- 2 fokhagymagerezd
- 600 g fejtett bab
- só és bors

Elkészitése:
- A hagymát megtisztitjuk, és csikokra vágjuk. A paradicsomot leforrázzuk, lehúzzuk a héját, és vékony cikkekre szeleteljük.
- Az olajat felforrósitjuk, és üvegesre pároljuk benne a hagymát. Megtisztitjuk a fokhagymát, megsózzuk, kivesszük a zöld részét, átnyomjuk a fokhagymanyomón, és a hagymához adjuk. Hozzátesszük a babot, és 4 evőkanál vizzel megpároljuk.
- Belekeverjük a paradicsomot, és már csak néhány percig forrósitjuk. A zöldséget tálba tesszük.
- A karikákra vágott nyers burgonyát a kivajazott formába tesszük. Összekeverjük a többi hozzávalót, megizestjük, majd a burgonyára öntjük. A sütőben kb. 40 perc alatt aranysárgára sütjük.

Mi illik hozzá?
A burgonyafelfújt helyett vagdalt hús és burgonyapüré. Vagy egészben sült apró burgonya, amelyhez a sütési idő vége előtt 5 perccel 200 g virsliszeletet teszünk.

Fagyasztva eltartható: 12 hónapig

Előkészités: 25 perc
Párolás: 10 perc
Párolás: mérsékelt hőfokon
Sütés: 200 celsius-on

FEHÉRBOROS BORJÚSÜLT


Ünnepi inyencség, amit általában csülökből főzünk. Fartőből is elkészithetjük, abból különösen szép szeleteket vághatunk. A szabálytalan formájú hússzeleteket kötözzük össze tömör darabbá.

Hozzávalók 4 személyre:
- 800 g borjúcsülök
- 2 evőkanál vaj
- 1 teáskanál só
- 1/2 teáskanál bors
- 2,5 dl fehérbor
- 1 teáskanál húslevesfűszer
- 1/2 babérlevél
- 1 hagyma, 1 sárgarépa
- 100 g zeller
- 2,5 dl tejszin
- 1 evőkanál étkezési keményitő
- 1 evőkanál citromlé
- kevés cukor

Elkészitése:
- A húst egy fazékban megpiritjuk a vajon, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a fehérbort, a húslevesfűszert és a babérlevelet. Lefedjük és pároljuk.
- A hagymát és a zöldséget meghámozzuk, kockára vágjuk, és a húshoz adjuk, majd együtt tovább pároljuk. Készre párolás közben néhányszor megforditjuk a húst.
- A sült levét szűrőn keresztül a mártásos fazékba tesszük, a maradékot átpasszirozzuk. A tejszint és az étkezési keményitőt összekeverjük, a mártáshoz adjuk, és néhány percig főzzük, amig a megfelelő állagot eléri. Sóval, borssal, citromlével és cukorral izesitjük.

Mi illik hozzá?
Vegyes zöldség: zöldborsó, sárgarépa, spárga, burgonya. A mártást a tűzről levéve kaviárral is diszithetjük. Kinálhatunk hozzá orosz módra borban felmelegitett ananászszeleteket is.

Előkészités: 30 perc
Sütés: 50 perc
Piritás: magas hőmérsékleten
Párolás: alacsony hőmérsékleten

SÜLT EPER MANDULAKRÉMMEL



Remek desszert, amelyet mélyhűtött eperből is elkészithetünk, ha már annyira felengedett, hogy a szemeket el lehet választani egymástól, és a formába lehet rétegezni.

Hozzávalók 4 személyre:
- 750 g eper
- 75 g porcukor
- 2,5 dl száraz fehérbor
- 3 evőkanál citromlé
- 1 teáskanál vanilia velő (1 rúd)
- 50 g vaj
- 2 evőkanál liszt
- 2 tojássárgája + 2 tojásfehérje
- 2 evőkanál felapritott mandula
- 1 csomag vaniliás cukor
- 6 evőkanál narancslikőr

Elkészitése:
- Az epret megmossuk, csumájától megtisztitjuk, konyhai papirtörlőn leitatjuk. A cukrot a borral, a citromlével és a vaniliával kikeverjük, az epret beleforgatjuk, lefedjük és kb. 30 percre hűtőszekrénybe tesszük.
- Vajjal kikenünk egy lapos tűzálló tálat, cukorral megszórjuk. Az epret szűrőben lecsöpögtetjük.
- A vajat megolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet és addig melegitjük, amig sárga lesz. Beleöntjük az eper levét, egyszer felfőzzük és áttöltjük.
- A gyümölcsöt a formába rétegezzük, a tojásfehérjét kemény habbá verjük. A tojások sárgáját egyenként a forró mártáshoz keverjük, majd a habot is belevegyitjük.
- A krémet az eperre öntjük, mandulával és vaniliás cukorral megszórjuk, világosbarnára sütjük.
- A likőrt egy merőkanálban felmelegitjük, meggyújtjuk és a desszertre öntjük, lángolva tálaljuk. Különösen hatásos gyertyafénynél.

Fagyasztva eltartható: 3 hónapig

Előkészités: 30 perc
Sütés: 8-10 perc
Villanysütő: 250 celsius
Gázsütő: 5-6. fokozat

TAVASZI METÉLT


A tojással, fokhagymával és tésztával készült zsenge spenót nem mindennapi csemege, amely az inyenceket is lázba hozza. Talán még annak is izlik, aki nem szereti a spenótot, sőt a vendégeinek is kinálni fogja.

Hozzávalók 4 személyre:
- 500 g spenót
- 2 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál olaj, só
- 400 g szélesmetélt
- 2 tojás
- 150 g tejszin
- fekete bors
- darált szerecsendió
- 2 tojássárgája
- 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem

Elkészitése:
- Bő 4 liter vizet felforralunk. A spenótot megmossuk, kiválogatjuk, és szűrőbe tesszük. A hagymát és fokhagymát megtisztitjuk, és apróra vágjuk.
- A tésztát olajos, sós forró vizben megfőzzük. A tojásokat keményre főzzük.
- A hagymát és a fokhagymát vajban megpároljuk, majd hozzáadjuk a tejszint és felforraljuk. Sóval, borssal és szerecsendióval izesitjük.
- A spenótot hozzáadjuk, és néhány másodpercig pároljuk, amig összeesik, lecsöpögtetjük.
- A tojásokat meghámozzuk, és apróra vágjuk. A mártást levesszük a lángról, és a tojássárgájával összekeverjük. A tésztát egy edénybe tesszük, ráöntjük a mártást, megszórjuk a tojásdarabokkal, a petrezselyemmel és tálaljuk.

Mi illik hozzá?
Friss gyümölcs vagy kompót desszertnek.

Fagyasztva eltartható: 12 hónapig

Elkészités: 45 perc
Főzés: 10 perc
Főzés: közepes hőfokon
Párolás: gyenge hőfokon